gra 2018 05 th2018. május 22-én kedden reggel 6 óra 15 perckor találkoztunk az iskola előtt. Megérkezett a busz, majd a buszsofőr bemutatkozott és elmondott pár fontos dolgot, és indultunk is. Először a rábafüzesi benzinkútnál álltunk meg, ahol egy kis pihenőt tartottunk. Ezután hamar át is értünk Ausztriába.
Szép, modern házakat láthattunk. Sok dombon, szerpentinen mentünk keresztül, gyönyörű táj tárult elénk, mígnem megpillantottuk a Zotter csokigyárat Riegersburgban, ahol fél tízre volt időpontunk. Először bementünk egy kisebb moziterembe, ahol egy kisfilmet néztünk meg a kakaóbab származásáról és termesztéséről. Ezután kaptunk egy kiskanalat és audio-guide-ot is. A csokigyárban a kanál segítségével az összes csokit megkóstolhattuk. Volt csokiszökőkút, csoki folyékony és szilárd halmazállapotban, csokoládé mindenhol. Kóstolhattunk különböző országokból származó kakaóbabot (pl: Madagaszkár) külön feldolgozott, már ízesített csokit más és más formában. Közben megfigyelhettük, hogyan dolgoznak a gyár dolgozói egy műanyag fal mögött. A végén kérhettünk tejturmixot is csokival. A legvégén volt lehetőségünk vásárolni különböző édességeket, a gyár emblémájával ellátott ajándéktárgyakat. A gyár területén található csokoládétemet, ami a nem bevált ízesítésű csokiknak állít emléket.


A megbeszélt időpontban a busznál találkoztunk és indultunk tovább Graz-ba. Itt először az óratoronyba sétáltunk fel, ahonnan beláttuk az egész várost. Ezután a Murasziget felé folytattuk utunkat, ami egy mesterséges sziget a Mura folyón. Elsétáltunk a Művészetek háza előtt, aminek a külső domborzata nagyon különleges. Kicsit körbenéztünk még, majd a főtér felé vettük utunkat. Megnéztük a városházát, majd 2 óra szabadidőt kaptunk a város felfedezésére.
A városközpontban rengeteg butik, étterem, kávézó található, ennek köszönhetően élénk forgalmat tapasztalhattunk.
Fél ötkor indult hazafelé buszunk. Útközben elkapott minket az eső, így szivárványt is láthattunk. Fél 8 után érkeztünk vissza Kanizsára.
Innen is köszönöm mind a 43 tanuló nevében, hogy tanárnőink (Benczesné Markó Eszter Éva, Faluhelyi Adrienn és Godena Ildikó) megszervezték ezt a remek kirándulást, amit a Cserháti idegen nyelvi alapítványa támogatott.

Kása Zsófia
9.B osztályos tanuló

gra 2018 02 th  gra 2018 03 th
 gra 2018 01 th  gra 2018 04 th
Nincsenek események

Eseménynaptár

Augusztus 2018
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Cserháti idegen nyelvi alapítvány
adószáma: 19274975-1-20

alapitvany